Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)

Az iskola épületében lévő mintegy nyolcvanfőnyi tüzérséget, vagy ennek egy csoportját ma bedobják. Minden kiképzés nélkül; itt lenn a pincefolyosón adtak le néhány lövést géppisztolyukból. Az ágyúzás, gépfegyverezés szakadatlan és elviselhetetlen. Tíz perc előtt a következő jelenet: kopogás az ajtón. „Karhatalom! Kérem az igazolványokat!” Én Elvira intésére még el tudtam bújni az ágyak sötét szögletében. Az ellenőrzés lezajlott anélkül, hogy észrevettek volna. Ha fölfedeznek, végem. A jövőben nem bújok el; inkább kísérletet teszek Frankó igazolványommal. Ria szíve a megpattanásig. És szüntelenül, immár a tizedik hónapja.


Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos
Pest, VI. kerület

Kimentem a műhelybe, a teát kivittem, vízforralásra valaki, egy asszony vállalkozott. Azután kellett bögre és kiskanál. Két bögrét kerítettem, nagy nehezen, mert a mieink elkeveredtek másokéval a nagy zűrzavarban. Kimostam a két bögrét a vízvezetéknél, rögtön rám szóltak, hogy ne csináljak tócsát. Kanál nem akadt. Bevittem a teát a lábasban az óvóhelyre, ott az ágyban fekve reggelizett a feleségem, én az ágy szélén ültem. Az abroszt elővettem az ágy alól, abban volt a kenyér. Ugyancsak az ágy alatt van a lekvárosüveg, papírral lefödve, spárga hiányában a papírt rádrótoztam az üvegre, drótot ugyanis találtam. Üvegben van a kristálycukor is. Kanál helyett zsebkésemmel kavartuk meg a teát. Mindezt a műveletet félhomályban kellett elvégezni, hajolgatva, szanaszét heverő tárgyak között botorkálva. Mihelyt lehajoltam, rögtön jött valaki az ágysorok közt, és szinte követelőn kiáltott: Szabad?                                                                                                            

                                   
Hát ez az óvóhely igazán föld alatti üreg. Már az maga élve eltemettetés, hogy az ember itt van. Az óvóhelyen ötvenen lakunk. Az egyik falát hadd nevezzem udvar felőlinek, a másikat mondjuk belső falnak. A belső falhoz végükkel illeszkednek az ágyak, a másikhoz oldalukkal. A gerendákba szögeket vertünk, azokon lógnak a ruhák. Az egész pince nedves, dohos. Hideg van. Az emberek nagy része náthás és köhög. Villany már karácsony óta nincs. Eleinte gyertyával világítottunk, volt bőven, most már a viharlámpákra került a sor. Csakhogy a petróleum is fogytán van. Még előkerül egy-egy gyertyacsonk. Egyesek parafinból, sztearinból csinálnak mécsest.   

Most szörnyű robbanást hallottam. Erről már Döme is elismeri, hogy bomba volt. Rezeg a ház, már folyamatos a bombázás. Vannak vállalkozó szellemű egyének, akik nagy utakat tesznek meg ilyenkor is. Tegnap egy fiatalember ugrott be a mi kapunk alá. A Keleti pályaudvar környékéről Budára tartott.

Az ősszel én is megtettem egy-két utat a legnagyobb bombázás közben. Dolgom volt. Rendőrök és légóparancsnokok mindenütt megállítottak, és űztek volna be a házakba. Nem hederítettem rájuk, mentem tovább. Egyszer a Szív utcában ért a támadás. A riasztó jelre bementem egy nagy házba. Ott egy izgatott nő volt a légóparancsnok, okoskodni kezdett, hogy az idegenek ide álljanak, ott várjanak, mire én azt mondtam:
- Ebből nekem elég volt, inkább kimegyek az utcára sétálni.
Elmentem aztán egy másik házba. Az meg csillagos ház volt (Budapest polgármestere 1944. június 14.-én elrendelte, hogy a zsidók 1944. június 21.-én este 8 óráig költözzenek be a számukra kijelölt, sárga csillaggal megjelölt házakba. 36 000 budapesti ház közül 1981-et nyilvánítottak csillagos háznak. Ami 28 000 lakás kiürítését jelentette, és csaknem 200 000 embert érintett a költözködési rendelet.), a benne lakó zsidók nem fértek el a pincéjében, az udvaron álldogáltak. Ajánlottak egy jobb házat, a Szív utca és Aradi sarkán. Azt mondták, hogy abban a házban alig lakik tíz ember. Ide vonultam. A támadás egy óra hosszáig tartott, azalatt lenn ültem a kis légópincében, mely alig volt nagyobb egy szobánál. Ez pénteki napon történt. Vasárnap délben újra volt támadás. A házat, amelynek a pincéjében pénteken üldögéltem, találat érte. A bomba megsemmisített egy szobasort, bevágódott a pincébe és ott robbant. Pontosabban a légóhelyiségben. Mindenki meghalt benne.

Előbb jött haza T, megint be van csípve. Beszél, hangosan, mindenkihez. Azt mondja, hogy előbb-utóbb úgyis meghalunk, ki két nap múlva, ki egy hét múlva. Éppen tíz perccel ezelőtt halt meg egy orvos az Andrássy úton, gránát ölte meg.
Egy kis ember a házunkból nemrégen jött haza, a szomszéd téren volt sírt ásni. Ötven hulla hever a téren. Ezeket a környékről hordták oda, holnap lesz a temetésük. A legtöbb hulla férfié, bár nehéz nemüket megállapítani, mert papírral vannak letakarva.

Új rend, hogy a kapuban őrség áll, két-két nő. Az őrség arra vigyáz, hogy ne jöhessen be idegen észrevétlenül. Nehogy valami tolvaj fölmenjen a lakásokba. Most öt óra van. Ezelőtt másfél órával Csöngei kinn állt a kapu előtt. Egy nyilas és egy katona elfogott egy zsidó nőt, aki csillag nélkül járt az utcán. Vitték be a közeli nyilasházba. Amikor a házunk előtt haladtak el, a nyilas tüzet kért Csöngeitől, és halkan megkérdezte: - Testvér, nincs ebben a házban zsidó?

Nem merek hozzátartozóinkra gondolni. Gyuszi, a feleségem unokaöccse még megvolt karácsonykor. Ide jött a házba, kapott egy kis ennivalót. Őt svájci védett házban helyeztem el, de kijárt, járt az utcán, valami fantasztikus egyenruhában, kakastollas kalappal. 

Egy társunk hosszú útra indult, elmegy a Damjanich utcába, azt hallotta, hogy egy ottani gyógyszertárban lehet szevenalettát kapni. 


Pest, VII. kerület. A gettót vezető zsidó tanács jelentése

Két fegyveres egyén, akik a befutott jelentések szerint karszalagot viseltek, egy öregasszonyba kötött bele. Egymást bíztatták, hogy le kell lőni, mire a fegyveresek egyike az éltes asszonyt egyszerűen lelőtte.

Az összeállítás 3 évvel ezelőtt jelent meg utolsopercek tumblr-oldalon. Az eredeti tartalmat változtatás nélkül közöltem. Az oldal elérhetőségét itt találjátok: https://utolsopercek.tumblr.com/